A községi önkormányzatok esetében magassági és nagyságrendi kvóta alkalmazása erősen vitatható. A magassági kvótát a községek kezelésében álló épületek eltérő energetikai igényei miatt vezették be – vagyis arra hivatkozva, hogy a magasabban fekvő területeken többet kell fűteni. Ez alapjaiban véve igaz, viszont nagyon leegyszerűsíti a problémát és igazságtalan is egyes községekre nézve. A község tengerszint feletti magassága ugyanis önmagában semmit nem árul el arról, hogy milyen földrajzi adottságokkal rendelkezik – hogy például egy szűk völgyben vagy egy sík fennsíkon található-e, pedig ezek a tényezők erősen hatnak a mikroklímára. Nem veszi figyelembe azt sem, hogy azonos magasságon a keleti országrészben hidegebb telek fordulnak elő, mint nyugaton (erősebb a kontinentális hatás), vagy éppen a hőmérsékleti inverzió hatását, aminek következtében a magasabban található levegő hőmérséklete magasabb, mint az alacsonyabban fekvőé (a hideg megreked egy völgyben). Maga a koefficiens azt sem veszi figyelembe, hogy hány és milyen alapterületű középületet fűt a község.
A magassági kvóta meghatározásánál indokként hozták fel még a téli útkarbantartást is, viszont ebben az esetben sem veszik figyelembe a község közúthálózatának hosszát (mint például a szomszédos Csehországban). A magassági szorzó ma már viszont az elmúlt évek során végbement műszaki és technológiai változások miatt is megkérdőjelezhető, ugyanis a jelenleg elérhető hőszigetelési és fűtési megoldások jelentősen csökkenthetik a község fűtési kiadásait. Emellett figyelmen kívül hagyja, hogy az alacsonyabban fekvő községeknek szintén megvannak a saját specifikus kiadásaik és igényeik, amelyekre nem kapnak ilyen jellegű többlet forrást.
Ki kell emelni, hogy hiányzik az ilyen nemű többletköltség számszerűsítése és arányosítása. Mindaddig, amíg a feltételezett különleges szükségletek meglétét kizárólag az adott község fekvésével határozzuk meg, az elosztási rendszer nem lehet objektív.
A nagyságrendi szorzó pedig a nagyvárosokat hozza előnyös helyzetbe. Olyan városok kapnak így többlettámogatást, amelyek saját gazdasági ereje és lehetőségei akár az ipar, akár a turizmus, akár egyéb gazdasági ágazatok terén ezt nem teszik indokolttá. Más országokban inkább fordított trendeket figyelhetünk meg: a nagyobb, erősebb egységek a szolidaritás elve jegyében támogatják a kisebb vagy gyengébb közigazgatási egységeket. Ezek az elvek működnek az Európai Unió, a gazdasági csoportosulások támogatási programjainak vagy más regionális támogatási programoknak a megvalósításakor is. A céljuk ugyanis a felzárkóztatás, a gazdasági centralizáció enyhítése, hogy egy-egy meghatározott gazdasági-közigazgatási egység jobban közelítsen az átlaghoz, ne legyenek túlságosan nagy különbségek.
Jelenleg a községi önkormányzatok között elosztásra kerülő adóbevétel több, mint felét, 54,9%-át pont ezek a szempontok és a beléjük épített szorzók határozzák meg, komoly egyenlőtlenségeket okozva összehasonlítható községek között.
Az adóelosztási rendszer módosításra szorul. Olyan módosításra, amely során legalább a két diszkriminatív hatású szorzóval meghatározott szempont kikerül a képletből. A két szorzó együtt több, mint 103 milliós „kárt” okozott a hátrányosan érintett községekben, amiből a magyarlakta községek „részesedése” 28 millió euró. Ennyivel több jutna beruházásokra, tatarozásra, oktatásra vagy csak általában a működésre az adott községekben.
Elfogadhatatlan az is, hogy a fennálló finanszírozási rendszer következtében az elnéptelenedő és elöregedő községek egy lefelé tartó spirálba kerülnek. Látható, hogy a községfinanszírozás két legnagyobb eleme a község lakossága (ezt kétszer is figyelembe veszi), valamint a beiskolázott gyermekek száma. Azokban a régiókban, ahol erős az elvándorlás az ország gazdaságilag erősebb régiói irányába, a községeket így gyakorlatilag többszörösen sújtja a lakosság számának csökkenése: csökken a község lakossága (a képlet szerint ez kétszeresen számít), a beiskolázott gyermekek száma (elsősorban a fiatalok költöznek el), aminek következtében felborul a költségvetési egyensúly az óvodai és iskolai oktatás és nevelés költségei terén.
Egy igazságos rendszerben ilyen jellegű megkülönböztetés község és község között nem működhet; a rendszert úgy kell megváltoztatni, hogy az adóbevételek a községek mérete, illetve objektíven meghatározható, mérhető infrastrukturális igényei alapján kerüljenek elosztásra, és amelyben akár a magasabban, akár az alacsonyabban fekvő régiók különleges igényeit egy külön, erre szolgáló forrásból finanszírozzák és nem más községek bevételeinek átcsoportosításával, úgymond a közös kasszából.
A megoldási lehetőségek tekintetében nézetünk szerint kézenfekvő, hogy nem egy adónem, hanem az összes állami adóbevétel törvényileg meghatározott része kerülne az önkormányzatokhoz. Ilyen megoldásnál az egyes adók emelése nem csupán a kiadási oldalon, de a bevételeknél is megjelenne az önkormányzatnál és fordítva.
A rendszer átalakításának másik fontos eleme a hatályos elosztási képlet megváltoztatása. Az önkormányzatok finanszírozásában egy ember értékében nem lehet diszkriminatív módon eljárni, sem a tengerszint feletti magassági szorzó fenntartásával, sem azzal, hogy a kisebb települések támogassák a nagyobbakat. A megoldási lehetőségeknél nyilván lehetnek eltérő javaslatok, viszont garantálni kell az egy főre jutó támogatások összegét. Nézetünk szerint fontos, hogy az állandó lakhely intézménye mellett minden egyéb nyilvántartott lakhelyet, az önkormányzat fenntartása alatt álló épületek paramétereit, az infrastruktúrák jellemzőit (utak és járdák hosszát) és az oktatási intézmények rendszerét is figyelembe kell venni, de ezek a kérdések természetüknél fogva szakmai egyeztetést igényelnek.
